A Hriszto Botev Általános Iskola és a Gramsci Általános Iskola (Campalto-Velence, Olaszország) közös Comenius pályázatot nyújtottak be egy két éves együttműködésre az „Egy Életen át Tartó Tanulási Program” keretében.

A beadott pályázat pozitív elbírálást kapott mindkét ország nemzeti irodájától.

Az EU jelentős összeggel támogatja az intézmények közötti két éves együttműködést. A fő munkanyelv az angol lesz, ugyanakkor a francia nyelvet tanulók is tevékeny részt vállalnak majd a projektben.

Az együttműködés során lehetőség nyílik tanulóink utaztatására, illetve a partnerintézmény diákjainak fogadására.

A közös tevékenységek során a gyerekek egy színdarabot fognak írni, melyet a második projekt év végén az olasz partner iskolában olasz társaikkal közösen adnak elő.

A színpadi produkció létrejöttéig számtalan érdekes tevékenység színesíti majd a programot.



Class 5.

Programok (Programs - Programmes)

1. Találkozó
Magyarország - 2011.10.13-10.18.



COMENIUS PROGRAM

Október 13. csütörtök

17.45 érkezés Liszt Ferenc Reptérre - minibus Veszprémbe
20.00-20.30:Hotel: Találkozás az iskolaigazgató üdvözli a vendégeket a hotelben.

Október 14. péntek

Reggeli a hotelben
8.30: Üdvözlő műsor az iskola ebédlőjében ( tánc , ének)
9.00: Ismerkedés az iskolával, rövid tanulói kalauzolás, majd találkozás a projektben részt vevő osztályokkal. (fényképezés)
10.00: Ajándékozás, kávé
10.30: Ismerkedés: a projektben részt vevő tanárok bemutatkozása
11.15. A project lényeges pontjai:
-milyen módon fogjuk tartani egymással a kapcsolatot (tanulók és tanárok)
-a magyar partner elgondolásai a színdarab főbb irányvonalainak tekintetében_ közös eszmecsere-
12.15. Szünet
12.30. A fenti témák megbeszélésének folytatása, összegzése
13.30. Szünet, beszélgetés
14.00. Ebéd az iskolában
14.40: Séta a városban
            ismerkedés Veszprémmel
Útvonal: Egyetem utca, Megyeháza, Vár, Benedek hegy, Buhim völgy
kávézás, teázás
17.00 Szabadidő

Október 15. szombat

 POZSONYI  KIRÁNDULÁS     
2011. október 15. (szombat)

 
  • Az autóbusz 7 órakor indul Veszprémből
  • 11 óra: kittsee- csokoládégyár látogatása
  • 12.30: Dévény - a vár megtekintése
A dévényi vár, mely a Magyar Királyság nyugati kapuja volt, a Duna és a Morva folyók stratégiailag fontos összefolyásánál, a 80 m magas meredek hegy csúcsán emelkedik. A dévényi vár az egyik legrégibb Szlovákiában, történelmi források már 864-ben említést tesznek róla. Romjai ma is impozáns képet nyújtanak. Festői kilátás nyílik innen a Duna túloldalán emelkedő osztrák Hainburg várára.

  • Pozsonyban városnézés az idegenvezetővel 15.30-ig (kb. 2 óra). Szent Márton dómtemplom, Prímás palota
  • A városnézés után 17.30-ig szabadprogram
  • 17.30: hazaindulás (kb.150 km)

Október 16. vasárnap

8.00 Reggeli a szálláshelyen
9.00 Indulás Tihanyba
(Apátság, Belső-tó megtekintése)
12.30 Ebédelés a Borcsa étteremben Balatonfüreden
14.00 Hajókázás (jó idő esetén)
15.00 Séta Balatonfüreden
 (Tagore sétány, Szívkórház, kikötő, szabadprogram)
16.30 Pincelátogatás (ismerkedés a magyar borokkal -Balatonszöllős)
18.30 Visszaindulás Veszprémbe- szabad program

Október 17. hétfő

8.00 Reggeli-hotel
9.00 Találkozó az iskolában
- az év fő feladatainak megbeszélése
- kérdőívek megbeszélése a Magyar partner által ajánlott verzió kiegészítése, illetve elfogadása
- feladatok megosztása (színdarab, zene, díszlet)
-tanulói látogatás részleteinek megbeszélése
-a találkozó eredményeinek összegzése
12.30 Ebéd az iskolában
13.15 Szabad program
19.00 Koncert a székesegyházban

Október 18. kedd

8.00 Reggeli a szálláshelyen
9.00 Utazás Budapestre
Városnézés, szabadprogram
18.45 Elutazás


Project Meeting in Hungary
October 13th-18th
2011
Thursday (13th Oct):
17.45 Arrival  at Liszt Ferenc Airport- minibus to Veszprem
20.00-20.30:Hotel: Meeting in the hall.

Friday (14th Oct.)
Breakfast in the hotel
8.30: A welcoming programme in the school dining hall.
9.00: Walking in the school –pupils let you know the most important things about the school. Meeting classes involved in the project.
10.00: Exchanging gifts, welcome coffee
10.30: Getting to know each other: teachers involved in the project: introduction
11.15. Main points in the project:
-ways of keeping contact with each other: a) teachers b) pupils, classes
-offering the main guidelines to the play – changing ideas
12.15. Break
12.30. Finishing/summarising the topics above
13.30.Break
14.00. Lunch in the school
14.40: Walking in the town. .
17.00 Free time

Saturday (15th Oct.)
A whole day excursion to Bratislava with the Hungarian staff
20.30-21.00 Arrival at the hotel

Sunday (16th Oct.)
8.00 Breakfast at the hotel
9.00 Excursion to Lake Balaton
(Tihany:Abbey,Inner Lake)
12.30 Lunch in Balatonfüred
14.00 (in case of nice weather sailing on the lake )
15.00 Stroll in Balatonfüred
16.30 Visiting a small wine cellar: wine tasting In Balatonszöllős near Balatonfüred
18.30 Coming back to Veszprem free time

Monday (17th Oct.)
8.00 Breakfast
9.00 Meeting in the school
- discussing the main programmes during the first year
-questionnaires –looking through the version we have in Hungary-adding new ideas
-sharing tasks: play, music, scenes, etc
-pupils’ visit-details
-summary
12.30 Lunch in the school-
13.15 Free afternoon
19.00 Concert in St. Michael’s Cathedral

Tuesday (18th  Oct.)
After breakfast :Budapest sightseeing tour

I