A Hriszto Botev Általános Iskola és a Gramsci Általános Iskola (Campalto-Velence, Olaszország) közös Comenius pályázatot nyújtottak be egy két éves együttműködésre az „Egy Életen át Tartó Tanulási Program” keretében.

A beadott pályázat pozitív elbírálást kapott mindkét ország nemzeti irodájától.

Az EU jelentős összeggel támogatja az intézmények közötti két éves együttműködést. A fő munkanyelv az angol lesz, ugyanakkor a francia nyelvet tanulók is tevékeny részt vállalnak majd a projektben.

Az együttműködés során lehetőség nyílik tanulóink utaztatására, illetve a partnerintézmény diákjainak fogadására.

A közös tevékenységek során a gyerekek egy színdarabot fognak írni, melyet a második projekt év végén az olasz partner iskolában olasz társaikkal közösen adnak elő.

A színpadi produkció létrejöttéig számtalan érdekes tevékenység színesíti majd a programot.



Class 5.

2013. június 30., vasárnap

Réti Gergő rajzai







Szemelvények a Cinderella projektről a diákok tollából

„Nekem az volt a legnagyobb élményem Olaszországban, amikor felléptünk. Az előadás remekül sikerült. A váratlan helyzeteket is megoldottuk. Mint például, amikor 3 percem volt arra, hogy átöltözzek. Csodálatos emlék, hogy fönt állunk a színpadon, és hallgatjuk a közönség vastapsát. Az osztálytársaim is fantasztikusak voltak. Ebben a darabban nem csak nekünk, hanem a tanárainknak is sok munkája volt.”
                                                                                        Sas Zsófia

„ Négy napot töltöttünk el a tavaly nálunk vendégeskedő olasz diákok családjainál. Megismerkedhettünk iskolai szokásaikkal, hétköznapjaikkal, élvezhettük az igazi olasz vendégszeretetet. Két kedvenc élményem volt: kirándulás a Velence melletti szigeteken, illetve a Velencében töltött nap. De a legemlékezetesebb talán mégis az előadás utáni tapsvihar marad.”                                                       Szarka Zsófia


„ Emilyvel és Elidével már tavalyról ismertük egymást, mert akkor nálunk vendégeskedtek. Anyukájuk nagyon kedvesen várt minket, finom vacsorát főzött. Minden nap meglepetéssel vártak.Érdekes volt a muranói és buranói kirándulás. Különleges csipkéket, üvegeket láttunk.Sétáltunk a tengerparton. Hajni néni fagyit vett nekünk, és gondoláztunk is. Köszönöm a kísérő tanároknak, hogy engem is elvittek.”
                                     Buzás Dalma Orsolya

„A Comenius program keretében 10 napot tölthettem Olaszországban. Beatrice és családja vártak. Mestrében élnek. A náluk töltött napok nagyon mozgalmasak voltak. Az olasz diákokkal sokat játszottunk, röplabdáztunk, pizzát ettünk, és ők vezettek körül minket Velencében. Kedvencem a Szent Márk tér volt, a sok tipegő galambbal. Végül az előadásra is sor került, ahol vendéglátóink egy üvegcipellővel, a közönség pedig vastapssal ajándékozott meg minket. Köszönöm ezt a rengeteg élményt azoknak, akik segítették az út megszervezését és ilyen remek programokat találtak ki!”                                                                                     Balogh Luca


„ Már nagyon vártam, hogy Olaszországba induljunk, hogy megismerjem az olasz szokásokat és a kultúrát. Az én cserediákom Velencében lakik. Kezdetben a kommunikálással voltak gondjaink, mert az olaszok nem tanulnak annyi angolt, mint mi. De jól szórakoztunk. Arra is rájöttem, hogy nagyon későn szeretnek vacsorázni. Természetesen a fellépés volt az út fénypontja.  Úgy érzem, sokat tanultuk.”
                                                                                        Szabó Luca

„ Az olaszok nagyon kedvesek voltak hozzánk. Velük mentünk az iskolába, együtt gyakoroltuk a színdarabot. Az előadás jól sikerült. A színház hatalmas volt, és jó az akusztikája. Lényeg az, hogy remekül éreztük magunkat. Számomra ez egy életreszóló emlék marad.”
                                                                                     Szécsi Lilla


„Az a megtiszteltetés ért, hogy az olasz-magyar cserediák program előadásába engem is beválogattak. Én voltam Hamupipőke apja.  (…) Stefanóval és családjával elmentünk Gardalandba, életem eddigi legjobb vidámparkjába. A „lagúnák városában” is olasz barátaink kalauzoltak minket. Megnéztük a sok híres épületet, hidat, teret, sőt még gondoláztunk is.”
                                                                                    Koppa Dániel


„ A projekt célja volt, hogy a két ország diákjai jobban megismerjék egymás szokásait, kultúráját. A legfontosabb pillanat a közös darab színházi bemutatója volt. Szinte biztosak voltunk a sikerben, hiszen az előadást rengeteg próba előzte meg. A tanárok odaadással végzett felkészítő munkája volt segítségünkre ebben. A várt siker nem maradt el. 
Előtte voltunk egy muranói üveggyárban, tanúi lehettünk az üvegszobrok készítésének. Ez nagyon izgalmas volt, hiszen egy ősi mesterséget láthattunk közelről.  Voltunk a Lidón, és a hűvös idő ellenére természetesen bemerészkedtünk a hatalmas tengerbe. Velencében kipróbálhattuk a gondolát és a vaporettót is.”
                                                                                      Péterfay Laura


„ Én az egyik barátnőmmel voltam egy olasz lánynál. Ők a hegyekben laknak, ahol gyönyörű a kilátás. Sokat beszélgettünk az olasz lánnyal és a szüleivel. Velencébe is eljutottunk, tetszettek a maszkok és a szép helyek. A fellépés is jól sikerült. Ez volt az eddigi legjobb élményem.”
                                                                     Tóth Sára

„Az utazás előtti napon már teljes készülődésben és lázban voltunk. Nagyon menni akartam, de ugyanakkor tartottam is tőle. Vajon jól érzem majd magam? A befogadó család kedves lesz? Meg tudom értetni magam velük? De minden a legnagyobb rendben volt. Olaszország gyönyörű szép. Velence szűk kis utcáit körbeveszi a víz, és a látvány a gondolákkal, a mosolygó, vidám emberekkel, a pizza illatával csodás. Bár családommal már jártam Olaszországban, most egy másik oldaláról is megismerhettem. Köszönöm ezt a pár napot mindenkinek, aki részt vett ennek az utazásnak a létrejöttében!”

                                                                                    Hrubi Anna

2013. május 20., hétfő

Photos

A májusi - hazai - előadás fotóit itt nézheted meg :

Photos

Cinderella Part1

Cinderella Part2

Üvegcipellő és olasz csizma


Üvegcipellő és olasz csizma

Szerző: vehir.hu | 2013. május 10. 10:01 | 0 hozzászólás

A Botev iskola 6.-7. osztályosai tíz napot töltöttek az olaszországi Velence-Campalto városában.

 A Tempus Közalapítvány által meghirdetett Comenius program lezárásaként a magyar és olasz gyerekek a közismert Hamupipőke mesét dolgozták fel. A történet a régi és modern idők szemszögéből is rávilágít az ifjúság és a családok gondjaira és arra, hogy a gyermekjogok milyen gyakran sérülhetnek.
A két év során a témához kapcsolódóan különböző események zajlottak mindkét iskolában: blogszerkesztés, szövegírás, angol nyelvre fordítás, kirándulások, a testi és lelki egészséggel kapcsolatos beszélgetések, előadások, díszlet- és jelmezkészítés, tánc- és daltanulás, a színházi élet szabályainak megismerése, egymás kultúrájának tisztelete.
A Botev és a Gamsci iskola diákjai végül a mestrei Toniolo Színházban mutatták be közös produkciójukat. Örömmel hallottuk a veszprémi tűztorony zenéjét az olasz ifjúsági zenekar előadásában. Nagy tetszést aratott Erkel Palotása és a friss csárdás, valamint a fergeteges finálé.
Előadásunkat jelenlétével megtisztelte dr. Rossi Anna tiszteletbeli konzul asszony is. Meglepetésként egy muranói üvegcipellővel ajándékozott meg minket a Gramsci iskola igazgatónője. Csodálatos élményekkel lettünk gazdagabbak a két év és a Velencében töltött tíz nap során.
                                                                             
Balázs Árpádné  projekt-koordinátor
Takács Gyöngyi  pedagógus